"Múlt nélkül nincs jövő
S minél gazdagabb
a múltad,
Annál több
fonálon
Kapaszkodhatsz a
jövőbe."
(Babits Mihály)
Múlt nélkül nincs jövő, ezért ismernünk kell az elődök teremtette anyagi és szellemi értékeinket, falunk eredetét, folklórkincsét, népművészetét, hagyományait, egyháza és iskolája történetét, mert a múlt értékei jelenünk teljesítményeivel együttesen szolgálják a jövőt. "Mert a népeknek szükség visszapillantani múltjokra, hogy a jövőjökkel tisztába lehessenek." (Orbán Balázs).
A Farcád elnevezés eredetének története a szájhagyomány szerint a "far"
szóra vezethető vissza. Ez azzal magyarázható, hogy őseink itt éltek a Budvár
farkán s addig, amíg a monostori Farcád nevet megkapta, a Fartad és Farkad
névváltozatokat használták. Krónikások szerint, Farcád felé is volt kijárat
Budvár barlangjából, a bennszorultak arra menekülhettek a tatárok elől. Orbán Balázs szerint is volt közük
Budvárhoz, mert: „A farcádi hagyományok azt tartják, hogy úgy e falu, mint a két
Hodgya (Alsó és Felső), Budvár hatósága alá tartóztak s harc idején a lakósok az
őrizet támogatására fegyveresen tartoztak a várban megjelenni. Még most is azon
helyet, hol őseink a várba felvonultak, várútjának nevezik, s ez volt az oka
annak is, hogy a falukban jobbágy sosem volt.”
Ezt igazolja az „Udvarhelyszék parasztvallomásai 1820-ból” című könyvben
leírt adat is, amely így hangzik: „1820 június 27-én Farczád község agilis
László János házánál Pakot Elek és ifjú Imre György kirendelt összeírók hívására
megjelentek: agilis László János, Gábor Sámuel, Sándor József, Sándor Márton,
Vajda János és Simó József, a falu hitesei és bírái. A kirendelt úrbéli összeíró
biztosok előtt hitükre letett esküjük alatt vallották és kijelentették, hogy
falujukban colonicalis fundus nincs, sem colonusok, sem inquilinusok nem
találtatnak közöttük. Vallomásuk nem lévén a községnek pecsétje, nevük
aláírásával megerősítették.
Farcád 1820 június 27.
Vallomástevők: Josephus Sándor m.p. Johannes Vajda m.p. Johannes László m.p.
Kirendeltek összeírók: Alexius Pakot Georgius junior Imreh.”
A Székely Oklevéltár szerint farcádi jobbágyok szerepelnek peres ügyekben az 1500-1600-as években. Ezért az előbbi adat kissé megkérdőjelezhető.
A falu lakói székelyek. Életük nem volt mindig csendes és békés, de mindenütt bátorsággal helytálltak. A vidéket bármilyen veszély fenyegette, ők azt el nem hagyták, bátran kiálltak a falu védelméért. Ha a tatárjárásra gondolunk, s azok kegyetlen cselekedeteire akkor bizony nem volt könnyű életük a falu lakóinak. Számos történet szól róluk és ellenállási megpróbálkozásaikról.
Ha az erdélyi fejedelmek fegyverbe szólították a népet, a farcádiak nem
húzódtak gyáván félre. Nemesi oklevelekkel nem mindenki dicsekedett, de
Farcádnak kilenc nemesi családja van és erre ők rá kellet szolgáljanak.
A farcádiak Budvár védelmezésére mindig felvonultak, az 1848-as
szabadságharcban részt vettek, az I. világháborúban ennek a kis falunak 33
áldozata volt, s a II. világháború is 14 áldozatot
követelt.
Lássuk ezeket részletesebben is: az 1848-as szabadságharcról az emlékek
lassan kezdtek homályba veszni. Nagyon keveset tudnak mesélni erről az
időszakról a faluban. Az idős emberek kihaltak már, akiknek dédapjuk vagy
nagyapjuk mesélt erről az időszakról. De mégis van bizonyíték az 1848-as
szabadságharcról. Egy sírkő őriz emléket, amely a Hosszú kerti temetőbe
található. Az idők folyamán megkopott. De ez a kő egy bizonyíték, egy kőbe
vésett írás, ami már nem szájhagyomány az 1848-as szabadságharcról. A kőbe a következő van belevésve: "Itt nyugszik
Sándor Dávid 1848-as szabadságharcos".
Az I. világháborúról több emlék maradt, már többen vannak, akik
kisgyermekként átélték ezt a borzasztó időszakot. Lehet, hogy a fájdalom,
szomorúság, a kétségbeesés nagyon mélyen beleásta magát a gyermeki szívekbe,
annyira mélyen, hogy a felidézése most is szomorúságot kelt
bennük.
A csend, a nyugalom 1916-ig tartott Erdélyben, csak a Balkánon dúlt a
háború. A férfiak a balkáni fronton harcoltak. Olyan farcádi frontharcosok is
voltak, akik Brassóig eljutottak hazafelé igyekezvén a fogságból, amikor a román
seregek átkelve a Déli Kárpátok átkelőin, elözönlötték Erdélyt hadüzenet nélkül.
Augusztus 14-én történt mindez és alig egy hónap múlva a frontvonal a Farcád
határánál volt. A visszavonuló magyar csapatok felrobbantották a bikafalvi
vashidat s a honthegyi erdő mellett alakítottak ki erődítményt maguknak. Ezt
igazolják a még ma is látható lövészárkok
maradványai.
A román csapatok Bükkbe táboroztak le. Ez a hely (Bükk) szemben álló
erdős rész Honthegyével. A két csapat közt nyíltámadás nem volt, de közel három
hétig folyt naponta a lövedékek általi „szóváltás”.
Napközben be-be jártak a román katonák a faluba. Hol hámokat vittek
magukkal, hol élelem után kutattak, de azért főleg a magyar katonákat keresték.
A falubeliek azt is megfigyelték, hogy mindig bocskorba jártak, amiből két pár
is volt minden katonának (egy viselő és egy tartalék).
A falut Szent Mihály napján nagy szerencsétlenség érte. Erről az esetről
sokat mesélnek az idősebbet, aki átélték azt a szörnyű napot. Volt két fiatal
testvér Sándor Rebeka és Sándor Zsuzsa, akiket az édesanyjuk a padlásra
bujtatott a román katonák elől. A két lány a nagyapjuk háza padlásáról lesett a
román csapatok felé. Ezt a Bükkben állomásozó felderítők észrevették, magyar
katonáknak vélhették, mert a házat körülvették golyózáport zúdítottak a
padlásra, majd ezután felgyújtották. Azt, hogy végül a golyók vagy a tűz
áldozata lett-e a két lány azt senki se tudta, örök rejtély maradt. Arra se
derült fény mi késztette arra a katonákat, hogy azon a napon 108 házat égessenek
fel. De egy biztos, kivonulásuk után csak bánat és keserűség maradt az emberek
szívében, no meg a falu füstölgő, romos házai. Ez az esemény után pár nappal egy
járőrség ismét jelentkezett, ők a falu jegyzőjét, Vajda Ferencet keresték. Azt,
hogy miért keresték a falu jegyzőjét rejtély és találgatás maradt az emberek
számára, mert néhány szóváltás után a jegyzőt agyonlőtték. Halálának okáról csak
feltételezések születtek. Egyik feltételezés az volt, hogy a románok tőle azt
akarták megtudni, hogy a magyar katonák hol rejtőznek. A jegyző válasza „félvállról” az lehetett, hogy menjenek
és keressék meg őket. A másik feltételezés pedig az, hogy valaki a gyerekek
közül árulhatta el a jegyzőt. Ugyanis a háború előtt a jegyző román gyerekeket
hozott a faluba, akiket szétosztott gazdáknál szolgálni. A gyerekek közül többen
is megszöktek a románok érkezése hallatára, és a sereghez szegődtek. Mind a
kettő csak feltételezés az igazságot csak a jó Isten
tudja.
A magyar csapatok elvonulta után, pár nappal történt, hogy két román
csapat egymásnak esett tévedésből az Ereszvény nevű dűlőben. A falu csak a nagy
lármára, lövöldözésre figyelt fel. Mindez éjszaka történt, reggelre mindent
eltüntettek csak a sok vér maradt utánuk.
Ezek után elvonultak a román csapatok a falu határából, de arra fele
ahonnan jöttek. Ez ősszel volt. Megállás nélkül vonultak végig a falun Udvarhely
felé. Sietségük okát hamar megtudta a falu. Pár óra múlva Machensen német
tábornok csapatai is vonultak utánuk.
Az igazi fájdalom csak a háború befejezése után mutatkozott. Amikor
várták haza a katonákat. Mindenki szívébe ott élt még a remény, bizakodás, hogy
még hazatérnek. Teltek múltak a napok és egyre kevesebb és kevesebb volt a
remény, hogy élve hazatérnek. Lassan tudomást kellet venni, hogy a várakozás
hiába való, harminc farcádi férfi örökre hiányozni fog a falu lakói közül. Hiába
várta az asszony a férjét, gyermek az apját, anya a fiát, lány a kedvesét. A
tisztelet, a becsület, a bánat és együttérzés emlékeként a falu közadományból
emléktáblát állítatott a templom melletti kertben. Az emléktáblára harmincegy
név vésődött és így maradt meg az utókornak emlékül.
Az emlékoszlopra ez íródott:
1.
Benedek
Dénes
2.
Bonda
József
3.
Dobai
Lajos
4.
Fórizs
János
5.
Gál
Mózes
6.
Jakab
Lajos
7.
László
István
8.
Lázár
Albert
9.
Lőrinc
János
10. Lőrinc
József
11. Pálfi
Elek
12. Ráduly
György
13. Sándor
Albert fel.
14. Sándor
Albert D
15. Sándor
Dénes
16. Sándor
István T
17. Sándor
János D
18. Sándor
József P
19. Sándor
István D
20. Sándor
Károly
21. Sándor
Lajos N
22. Sándor
Ignác
23. Simó Áron
24. Sükösd
Sámuel
25. Szabó
Albert
26. Szász
Bálint
27. Vajda
Dénes
28. Varga
András
29. Veres
Albert
30. Vécsi
Ferenc
31.
A sok bánat és keserűség közé kevés öröm is került, mégis csak a
háborúnak volt túlélője is. Nyolc férfi került haza, aki a sok szenvedést és
megpróbáltatást túlélte. Ez a nyolc farcádi férfi „a poklok-poklát” is megjárta.
Volt olyan is, aki háromszor sebesült meg, de Isten segítségével ők mégis
láthatták újra családjukat, szülőfalujukat. Ezek a férfiak a fronton harcoltak.
Egy könyv is jelent meg, melynek címe „A frontharcos eszme szolgálatába”. Ebből
a könyvből egy idézet:
„A frontharcos eszme?… Betölteni magyar kötelességtudással és minden
körülmények között azt a történelmi küldetést, amely a Duna-völgybe a
gondviselés a magyar nemzet részére kijelölt.
Nekünk magyaroknak olyan szerepet szánt az Isten, amelyet csak
testvértelen árva népre bízhat… Európai vonatkozásban évszázadokon keresztül
hullámtörő gát voltunk és vagyunk a nyugati keresztény kultúra keleti
bástyafokán.
Minket, magyarokat a történelem folyamán nem tudott magához láncolni, nem
tudott magába olvasztani semmiféle idegen hatalom. És testvérnélküliségünkben
folyton harcolva és vérezve mégis betöltöttük a Kárpátok medencéjét és az öt
folyam völgyét.
A haza és a világ történelméből meggyőződhetünk arról, hogy az
1914-1918-as világháború hősei, tűzharcosai nem hoztak szégyent nemzetünkre és
történelmi múltunkra”.
Ennek az eszmének a szolgálatába állva és harcolva minden
megpróbáltatást, küzdelmet és fájdalmat kibírva Isten segítségével sikerült
hazatérniük a következő hősöknek: Incze
Pál, Lajos István, László Domokos, László Sándor, Pálfi István, Pálfi Sándor,
Sándor József (alsó), Vajda János. Ezek a fontharcosok különböző helyeken
vettek rész a csatákban és különböző kitüntetéseket
szereztek.
Részletesen leírva ezek története:
Incze Pál - szakaszvezető, községi pénztárnok, középbirtokos
1896-ban született Farcádon. Székelyudvarhelyre vonult be a 82-es közös
gyalogezredhez. A világháborút az orosz, román és az olasz harctereken küzdötte
végig.
Nevezetesebb ütközetei, ahol részt vett: Ojtozi-szoros, Sósmező,
Hétközség fennsíkja. Az összeomláskor szerelt le.
Kitüntetései:
O2 - kis ezüst vitézségi érem
OB - bronz vitézségi érem
Kcsk. - Károly csapatkereszt
Lajos István - őrvezető, középbirtokos
1894-ben született Farcádon. Világháború alatt vonult be
Székelyudvarhelyre 82-es közös gyalogezredbe. Innen irányították 1915. január
2-án az orosz frontra, ahol részt vett a gorlicei áttörésben és küzdött a San
folyónál 1915. július 26-ig. Ekkor megsebesült, fejlövést
kapott.
Felgyógyulása után az orosz harctérre ment és itt Assiogónál harcolva
1916 végén másodszor is megsebesült.
Kitüntetései:
Kcsk. - Károly csapatkereszt
Seb. é. - Sebesülési érem
László Domokos - gyalogos, kisbirtokos
1888-ban született Hodgyában. Székelyudvarhelyre vonult be a világháború
82-es közös gyalogezredhez. Itt nyerte kiképzését és innen vezényelték ki 1915.
március 15-én az orosz frontra. 1915. június 1.-én áthelyezték az olasz
hadszintre és itt hősiesen küzdött ezredének csatáiban. Majd 1915. október 22-én
Doberdón vívott ütközetben fogságba esett. Hazajött 1919. október 1-én.
László Sándor - tizedes, kisbirtokos
1892-ben született Hodgyában. Bevonult Székelyudvarhelyre a 82-es közös
gyalog ezredhez. A világháború az orosz, román és az olasz harctereken küzdötte
végig, miközben háromszor megsebesült. Részt vett a gorlicei áttörésbe, harcolt
a San folyónál, Sósmezőnél. 1918. júliusig hősiesen harcolt ezredének
csatáiba.
Kitüntetései:
OB - bronz vitézségi érem
Kcsk. - Károly csapatkereszt
Pálfi István - törzsőrmester, község bíró, kisbirtokos
1891-ben született Farcádon. 1912-ben vonult be ténylegesen katonai
szolgálatra Székelyudvarhelyre a 82-es közös gyalog ezredhez. A mozgósítás
tényleges szolgálati idejében érte. Az elsők között volt, akik a tűzvonalba
mentek. 1914 augusztusában tábori ezredével az orosz harctérre került. Küzdött
még a román és az olasz fronton is. 1918. októberig hősiesen harcolt ezredének
csatáiban. Bátyja, Elek a világháborúban hősi halált
halt.
Kitüntetései:
O - kis ezüst vitézségi érem
OB - bronz vitézségi érem
Kcsk. - Károly csoportkereszt
Ezüst koronás szolgálati kereszt.
Pálfi
Sándor id. - gyalogos,
középbirtokos
1879-ben született Farcádon. A világháború alatt vonult be
Székelyudvarhelyre a 82-es közös gyalog ezredhez, ahol kiképezést nyerte. 1915
tavaszán innen vezényelték ki az orosz frontra, ahol 1915 őszéig hősiesen
küzdött ezredének és korházba került.
Sándor József (Alsó) - tizedes, középbirtokos
1892-ben született Farcádon. A világháború kitörésekor vonult be a 22-es
egészségügyi osztaghoz. Innen kiképzése után 1914 őszén az orosz frontra
vezényelték, ahol 1918 nyaráig teljesített szolgálatot. Sógora, Lőrincz János az
orosz fronton hősi halált halt.
Kitüntetései:
Koronás érdemkereszt
Szolga kereszt.
Vajda János - őrvezető, középbirtokos
1897-ben született Farcádon. Bevonult Székelyudvarhelyre 82-es közös
gyalog ezredhez. Innen ment 1916 júniusában az orosz frontra. Küzdött még a
román (Sósmező) és az olasz hadszíntéren (Assiagó) is. Egészen az összeomlásig
részt vett ezredének ütközeteiben. Ekkor Trientnél 1918. november 3.-án fogságba
esett, ahonnan 1920 tavaszán jött haza. Dédapja részt vett az 1848-1849-es
szabadságharcban.
Kitüntetései: OB- bronz
vitézi érem
Kcsk. - Károly csapatkereszt
Jött a két világháború közötti időszak, amelyet elődeink „régi román
világ évei”-nek nevezetek. Ez az időszak úgy maradt meg az emberek
emlékezetében, mint az erőltetett románosítás évei. A faluba román jegyző
került, beindult a színromán iskola (de kinek?), és ezek után, mint egy álom úgy
kapta vissza az anyaország Észak-Erdélyt. Álom és valóság. Álomnak tűnt az újra
szabadon magyarnak lenni jól eső érzése, de ezzel párosult a valóság is, mely
nem volt más, mint a fegyverropogás. S ha már új háború, az akkor új áldozatokat
követel. Ismét bánat, keserűség, fájdalom az emberek szívében. Újabb tizennégy
áldozata lett a háborúnak. Sajnos ezekről a hősökről, akik a hazájukért haltak
meg sokáig hallgatni kellett. Mivel színigaz, hogy a falu felett még nem voltak
olyan fellegek, melyeket a szél egyszer el nem bírt volna hordani, így a
hallgatás ideje is egyszer lejárt.
Újabb márványtábla került annyi évi hallgatás után a másik alá, szintén
közadományból, az újabb tizennégy
névvel:
1.
Bálint
Sándor
2.
Dobai
Dénes
3.
Kovács
Lajos
4.
László
Domokos
5.
Moni
Miklós
6.
Pálfi
Lajos
7.
Sándor
Dezső C
8.
Sándor
Dénes D
9.
Sándor
Áron N
10. Szabó
István
11. Szőcs
Dénes
12. Tóth
József
13. Vajda
Mózes
14. Vécsi
József
