Kezdőlap

"Múlt nélkül nincs jövő

S minél gazdagabb a múltad,

Annál több fonálon

Kapaszkodhatsz a jövőbe."

                (Babits Mihály)

Múlt nélkül nincs jövő, ezért ismernünk kell az elődök teremtette anyagi és szellemi értékeinket, falunk eredetét, folklórkincsét, népművészetét, hagyományait, egyháza és iskolája történetét, mert a múlt értékei jelenünk teljesítményeivel együttesen szolgálják a jövőt. "Mert a népeknek szükség visszapillantani múltjokra, hogy a jövőjökkel tisztába lehessenek." (Orbán Balázs).

A Farcád elnevezés eredetének története a szájhagyomány szerint a "far" szóra vezethető vissza. Ez azzal magyarázható, hogy őseink itt éltek a Budvár farkán s addig, amíg a monostori Farcád nevet megkapta, a Fartad és Farkad névváltozatokat használták. Krónikások szerint, Farcád felé is volt kijárat Budvár barlangjából, a bennszorultak arra menekülhettek a tatárok elől. Orbán Balázs szerint is volt közük Budvárhoz, mert: „A farcádi hagyományok azt tartják, hogy úgy e falu, mint a két Hodgya (Alsó és Felső), Budvár hatósága alá tartóztak s harc idején a lakósok az őrizet támogatására fegyveresen tartoztak a várban megjelenni. Még most is azon helyet, hol őseink a várba felvonultak, várútjának nevezik, s ez volt az oka annak is, hogy a falukban jobbágy sosem volt.”

Ezt igazolja az „Udvarhelyszék parasztvallomásai 1820-ból” című könyvben leírt adat is, amely így hangzik: „1820 június 27-én Farczád község agilis László János házánál Pakot Elek és ifjú Imre György kirendelt összeírók hívására megjelentek: agilis László János, Gábor Sámuel, Sándor József, Sándor Márton, Vajda János és Simó József, a falu hitesei és bírái. A kirendelt úrbéli összeíró biztosok előtt hitükre letett esküjük alatt vallották és kijelentették, hogy falujukban colonicalis fundus nincs, sem colonusok, sem inquilinusok nem találtatnak közöttük. Vallomásuk nem lévén a községnek pecsétje, nevük aláírásával megerősítették.

Farcád 1820 június 27. 

Vallomástevők: Josephus Sándor m.p. Johannes Vajda m.p. Johannes László m.p.

Kirendeltek összeírók: Alexius Pakot Georgius junior Imreh.”   

            A Székely Oklevéltár szerint farcádi jobbágyok szerepelnek peres ügyekben az 1500-1600-as években. Ezért az előbbi adat kissé megkérdőjelezhető.

            A falu lakói székelyek. Életük nem volt mindig csendes és békés, de mindenütt bátorsággal helytálltak. A vidéket bármilyen veszély fenyegette, ők azt el nem hagyták, bátran kiálltak a falu védelméért. Ha a tatárjárásra gondolunk, s azok kegyetlen cselekedeteire akkor bizony nem volt könnyű életük a falu lakóinak. Számos történet szól róluk és ellenállási megpróbálkozásaikról.

            Ha az erdélyi fejedelmek fegyverbe szólították a népet, a farcádiak nem húzódtak gyáván félre. Nemesi oklevelekkel nem mindenki dicsekedett, de Farcádnak kilenc nemesi családja van és erre ők rá kellet szolgáljanak.

            A farcádiak Budvár védelmezésére mindig felvonultak, az 1848-as szabadságharcban részt vettek, az I. világháborúban ennek a kis falunak 33 áldozata volt, s a II. világháború is 14 áldozatot követelt.

            Lássuk ezeket részletesebben is: az 1848-as szabadságharcról az emlékek lassan kezdtek homályba veszni. Nagyon keveset tudnak mesélni erről az időszakról a faluban. Az idős emberek kihaltak már, akiknek dédapjuk vagy nagyapjuk mesélt erről az időszakról. De mégis van bizonyíték az 1848-as szabadságharcról. Egy sírkő őriz emléket, amely a Hosszú kerti temetőbe található. Az idők folyamán megkopott. De ez a kő egy bizonyíték, egy kőbe vésett írás, ami már nem szájhagyomány az 1848-as szabadságharcról. A kőbe  a következő van belevésve: "Itt nyugszik Sándor Dávid 1848-as szabadságharcos".

            Az I. világháborúról több emlék maradt, már többen vannak, akik kisgyermekként átélték ezt a borzasztó időszakot. Lehet, hogy a fájdalom, szomorúság, a kétségbeesés nagyon mélyen beleásta magát a gyermeki szívekbe, annyira mélyen, hogy a felidézése most is szomorúságot kelt bennük.

            A csend, a nyugalom 1916-ig tartott Erdélyben, csak a Balkánon dúlt a háború. A férfiak a balkáni fronton harcoltak. Olyan farcádi frontharcosok is voltak, akik Brassóig eljutottak hazafelé igyekezvén a fogságból, amikor a román seregek átkelve a Déli Kárpátok átkelőin, elözönlötték Erdélyt hadüzenet nélkül. Augusztus 14-én történt mindez és alig egy hónap múlva a frontvonal a Farcád határánál volt. A visszavonuló magyar csapatok felrobbantották a bikafalvi vashidat s a honthegyi erdő mellett alakítottak ki erődítményt maguknak. Ezt igazolják a még ma is látható lövészárkok maradványai.

            A román csapatok Bükkbe táboroztak le. Ez a hely (Bükk) szemben álló erdős rész Honthegyével. A két csapat közt nyíltámadás nem volt, de közel három hétig folyt naponta a lövedékek általi „szóváltás”.

            Napközben be-be jártak a román katonák a faluba. Hol hámokat vittek magukkal, hol élelem után kutattak, de azért főleg a magyar katonákat keresték. A falubeliek azt is megfigyelték, hogy mindig bocskorba jártak, amiből két pár is volt minden katonának (egy viselő és egy tartalék).

            A falut Szent Mihály napján nagy szerencsétlenség érte. Erről az esetről sokat mesélnek az idősebbet, aki átélték azt a szörnyű napot. Volt két fiatal testvér Sándor Rebeka és Sándor Zsuzsa, akiket az édesanyjuk a padlásra bujtatott a román katonák elől. A két lány a nagyapjuk háza padlásáról lesett a román csapatok felé. Ezt a Bükkben állomásozó felderítők észrevették, magyar katonáknak vélhették, mert a házat körülvették golyózáport zúdítottak a padlásra, majd ezután felgyújtották. Azt, hogy végül a golyók vagy a tűz áldozata lett-e a két lány azt senki se tudta, örök rejtély maradt. Arra se derült fény mi késztette arra a katonákat, hogy azon a napon 108 házat égessenek fel. De egy biztos, kivonulásuk után csak bánat és keserűség maradt az emberek szívében, no meg a falu füstölgő, romos házai. Ez az esemény után pár nappal egy járőrség ismét jelentkezett, ők a falu jegyzőjét, Vajda Ferencet keresték. Azt, hogy miért keresték a falu jegyzőjét rejtély és találgatás maradt az emberek számára, mert néhány szóváltás után a jegyzőt agyonlőtték. Halálának okáról csak feltételezések születtek. Egyik feltételezés az volt, hogy a románok tőle azt akarták megtudni, hogy a magyar katonák hol rejtőznek.  A jegyző válasza  „félvállról” az lehetett, hogy menjenek és keressék meg őket. A másik feltételezés pedig az, hogy valaki a gyerekek közül árulhatta el a jegyzőt. Ugyanis a háború előtt a jegyző román gyerekeket hozott a faluba, akiket szétosztott gazdáknál szolgálni. A gyerekek közül többen is megszöktek a románok érkezése hallatára, és a sereghez szegődtek. Mind a kettő csak feltételezés az igazságot csak a jó Isten tudja.

            A magyar csapatok elvonulta után, pár nappal történt, hogy két román csapat egymásnak esett tévedésből az Ereszvény nevű dűlőben. A falu csak a nagy lármára, lövöldözésre figyelt fel. Mindez éjszaka történt, reggelre mindent eltüntettek csak a sok vér maradt utánuk.

            Ezek után elvonultak a román csapatok a falu határából, de arra fele ahonnan jöttek. Ez ősszel volt. Megállás nélkül vonultak végig a falun Udvarhely felé. Sietségük okát hamar megtudta a falu. Pár óra múlva Machensen német tábornok csapatai is vonultak utánuk.

Az igazi fájdalom csak a háború befejezése után mutatkozott. Amikor várták haza a katonákat. Mindenki szívébe ott élt még a remény, bizakodás, hogy még hazatérnek. Teltek múltak a napok és egyre kevesebb és kevesebb volt a remény, hogy élve hazatérnek. Lassan tudomást kellet venni, hogy a várakozás hiába való, harminc farcádi férfi örökre hiányozni fog a falu lakói közül. Hiába várta az asszony a férjét, gyermek az apját, anya a fiát, lány a kedvesét. A tisztelet, a becsület, a bánat és együttérzés emlékeként a falu közadományból emléktáblát állítatott a templom melletti kertben. Az emléktáblára harmincegy név vésődött és így maradt meg az utókornak emlékül.

            Az emlékoszlopra ez íródott:

1.        Benedek Dénes

2.        Bonda József

3.        Dobai Lajos

4.        Fórizs János

5.        Gál Mózes

6.        Jakab Lajos

7.        László István

8.        Lázár Albert

9.        Lőrinc János

10.    Lőrinc József

11.    Pálfi Elek

12.    Ráduly György

13.    Sándor Albert fel.

14.    Sándor Albert D

15.    Sándor Dénes

16.    Sándor István T

17.    Sándor János D

18.    Sándor József P

19.    Sándor István D

20.    Sándor Károly

21.    Sándor Lajos N

22.    Sándor Ignác

23.    Simó Áron

24.    Sükösd Sámuel

25.    Szabó Albert

26.    Szász Bálint

27.    Vajda Dénes

28.    Varga András

29.    Veres Albert

30.    Vécsi Ferenc

31.    Id. Vajda Ferenc

A sok bánat és keserűség közé kevés öröm is került, mégis csak a háborúnak volt túlélője is. Nyolc férfi került haza, aki a sok szenvedést és megpróbáltatást túlélte. Ez a nyolc farcádi férfi „a poklok-poklát” is megjárta. Volt olyan is, aki háromszor sebesült meg, de Isten segítségével ők mégis láthatták újra családjukat, szülőfalujukat. Ezek a férfiak a fronton harcoltak. Egy könyv is jelent meg, melynek címe „A frontharcos eszme szolgálatába”. Ebből a könyvből egy idézet:

            „A frontharcos eszme?… Betölteni magyar kötelességtudással és minden körülmények között azt a történelmi küldetést, amely a Duna-völgybe a gondviselés a magyar nemzet részére kijelölt.

            Nekünk magyaroknak olyan szerepet szánt az Isten, amelyet csak testvértelen árva népre bízhat… Európai vonatkozásban évszázadokon keresztül hullámtörő gát voltunk és vagyunk a nyugati keresztény kultúra keleti bástyafokán.

            Minket, magyarokat a történelem folyamán nem tudott magához láncolni, nem tudott magába olvasztani semmiféle idegen hatalom. És testvérnélküliségünkben folyton harcolva és vérezve mégis betöltöttük a Kárpátok medencéjét és az öt folyam völgyét.

            A haza és a világ történelméből meggyőződhetünk arról, hogy az 1914-1918-as világháború hősei, tűzharcosai nem hoztak szégyent nemzetünkre és történelmi múltunkra”.

            Ennek az eszmének a szolgálatába állva és harcolva minden megpróbáltatást, küzdelmet és fájdalmat kibírva Isten segítségével sikerült hazatérniük a következő hősöknek: Incze Pál, Lajos István, László Domokos, László Sándor, Pálfi István, Pálfi Sándor, Sándor József (alsó), Vajda János. Ezek a fontharcosok különböző helyeken vettek rész a csatákban és különböző kitüntetéseket szereztek.

            Részletesen leírva ezek története:

            Incze Pál - szakaszvezető, községi pénztárnok, középbirtokos

1896-ban született Farcádon. Székelyudvarhelyre vonult be a 82-es közös gyalogezredhez. A világháborút az orosz, román és az olasz harctereken küzdötte végig.

Nevezetesebb ütközetei, ahol részt vett: Ojtozi-szoros, Sósmező, Hétközség fennsíkja. Az összeomláskor szerelt le.

Kitüntetései:      O2 - kis ezüst vitézségi érem

                                    OB - bronz vitézségi érem

                                    Kcsk. - Károly csapatkereszt

Lajos István - őrvezető, középbirtokos

1894-ben született Farcádon. Világháború alatt vonult be Székelyudvarhelyre 82-es közös gyalogezredbe. Innen irányították 1915. január 2-án az orosz frontra, ahol részt vett a gorlicei áttörésben és küzdött a San folyónál 1915. július 26-ig. Ekkor megsebesült, fejlövést kapott.

Felgyógyulása után az orosz harctérre ment és itt Assiogónál harcolva 1916 végén másodszor is megsebesült.

Kitüntetései:      Kcsk. - Károly csapatkereszt

                                    Seb. é. - Sebesülési érem  

László Domokos - gyalogos, kisbirtokos

1888-ban született Hodgyában. Székelyudvarhelyre vonult be a világháború 82-es közös gyalogezredhez. Itt nyerte kiképzését és innen vezényelték ki 1915. március 15-én az orosz frontra. 1915. június 1.-én áthelyezték az olasz hadszintre és itt hősiesen küzdött ezredének csatáiban. Majd 1915. október 22-én Doberdón vívott ütközetben fogságba esett. Hazajött 1919. október 1-én.

László Sándor - tizedes, kisbirtokos

1892-ben született Hodgyában. Bevonult Székelyudvarhelyre a 82-es közös gyalog ezredhez. A világháború az orosz, román és az olasz harctereken küzdötte végig, miközben háromszor megsebesült. Részt vett a gorlicei áttörésbe, harcolt a San folyónál, Sósmezőnél. 1918. júliusig hősiesen harcolt ezredének csatáiba.

Kitüntetései:      OB - bronz vitézségi érem

                                    Kcsk. - Károly csapatkereszt  

Pálfi István - törzsőrmester, község bíró, kisbirtokos

1891-ben született Farcádon. 1912-ben vonult be ténylegesen katonai szolgálatra Székelyudvarhelyre a 82-es közös gyalog ezredhez. A mozgósítás tényleges szolgálati idejében érte. Az elsők között volt, akik a tűzvonalba mentek. 1914 augusztusában tábori ezredével az orosz harctérre került. Küzdött még a román és az olasz fronton is. 1918. októberig hősiesen harcolt ezredének csatáiban. Bátyja, Elek a világháborúban hősi halált halt.

Kitüntetései:      O - kis ezüst vitézségi érem

                                    OB - bronz vitézségi érem

                                    Kcsk. - Károly csoportkereszt

                                    Ezüst koronás szolgálati kereszt.

Pálfi Sándor id. - gyalogos, középbirtokos

1879-ben született Farcádon. A világháború alatt vonult be Székelyudvarhelyre a 82-es közös gyalog ezredhez, ahol kiképezést nyerte. 1915 tavaszán innen vezényelték ki az orosz frontra, ahol 1915 őszéig hősiesen küzdött ezredének és korházba került.

Sándor József (Alsó) - tizedes, középbirtokos

1892-ben született Farcádon. A világháború kitörésekor vonult be a 22-es egészségügyi osztaghoz. Innen kiképzése után 1914 őszén az orosz frontra vezényelték, ahol 1918 nyaráig teljesített szolgálatot. Sógora, Lőrincz János az orosz fronton hősi halált halt.

Kitüntetései:      Koronás érdemkereszt

Szolga kereszt.

Vajda János - őrvezető, középbirtokos

1897-ben született Farcádon. Bevonult Székelyudvarhelyre 82-es közös gyalog ezredhez. Innen ment 1916 júniusában az orosz frontra. Küzdött még a román (Sósmező) és az olasz hadszíntéren (Assiagó) is. Egészen az összeomlásig részt vett ezredének ütközeteiben. Ekkor Trientnél 1918. november 3.-án fogságba esett, ahonnan 1920 tavaszán jött haza. Dédapja részt vett az 1848-1849-es szabadságharcban.

Kitüntetései:  OB- bronz vitézi érem

                        Kcsk. - Károly csapatkereszt

            Jött a két világháború közötti időszak, amelyet elődeink „régi román világ évei”-nek nevezetek. Ez az időszak úgy maradt meg az emberek emlékezetében, mint az erőltetett románosítás évei. A faluba román jegyző került, beindult a színromán iskola (de kinek?), és ezek után, mint egy álom úgy kapta vissza az anyaország Észak-Erdélyt. Álom és valóság. Álomnak tűnt az újra szabadon magyarnak lenni jól eső érzése, de ezzel párosult a valóság is, mely nem volt más, mint a fegyverropogás. S ha már új háború, az akkor új áldozatokat követel. Ismét bánat, keserűség, fájdalom az emberek szívében. Újabb tizennégy áldozata lett a háborúnak. Sajnos ezekről a hősökről, akik a hazájukért haltak meg sokáig hallgatni kellett. Mivel színigaz, hogy a falu felett még nem voltak olyan fellegek, melyeket a szél egyszer el nem bírt volna hordani, így a hallgatás ideje is egyszer lejárt.

            Újabb márványtábla került annyi évi hallgatás után a másik alá, szintén közadományból, az újabb tizennégy névvel:


1.         Bálint Sándor

2.         Dobai Dénes

3.         Kovács Lajos

4.         László Domokos

5.         Moni Miklós

6.         Pálfi Lajos

7.         Sándor Dezső C

8.         Sándor Dénes D

9.         Sándor Áron N

10.     Szabó István

11.     Szőcs Dénes

12.     Tóth József

13.     Vajda Mózes

14.     Vécsi József


Képgaléria

Vendégfogadás

Intézmények

Aktuális hírek

Sportélet

Linkek
A település története
Farcád az űrből
Budapesttől Farcádig